MIX újság 2003


Évi Konferencia
2003. április 23-26. Dombóvár

Média Bizottsági jelentés
Khaled A. László: Jelentés a metodista ifjúságok havilapjáról: a MIX-ről


A magyarországi metodista ifjúságok, a 2001 novemberében megrendezett 1. egész napos ifjúsági fórumán, a MIX napon többek között arról határoztak, hogy megerősítik és támogatják működésében a 2001 szeptemberétől meginduló MIX lap működését.

Az országot képviselő fiatalok fontosnak tartották azt, hogy a negyedévente, félévente megrendezett csendesnapokon túl is
találkozhassanak egymással. A rendszeresen kiadott, sokoldalú újság oldalain keresztül erre képesek lehetünk: a MIX talán a legkiválóbb eszközök egyike az egymás közti aktív párbeszéd fenntartására.

Nagy vállalkozás volt ez, ám Istennek hála az újság idén már harmadik évfolyamát kezdte meg. A lapot jelenleg az ország 4 városának ifjúsága készíti. Munkatársaink – akiknek vezetésével egy kifejezetten rólunk szóló, fiatalos hangvételű metodista újság létrehozására törekszünk – Budapest, Szolnok, Szeged és Pécs városából kerülnek ki. Ezutóbbi helyen zajlanak a főszerkesztői munkálatok.

Központi értékként a közösségi életet határoztuk meg, amelynek a folyamatos párbeszéd általi ápolása első számú feladatunk. A több városra kiosztott szerkesztés egyedül ennek köszönhetően vállhat működőképessé: az újság 12 oldala mindannyiunké, ezért együtt készítjük, és mindannyian hozzátesszük azt, amire képesek vagyunk.

2002 novemberében a 2. MIX napon találkozó metodista ifjúság ismét kiemelten foglalkozott újságjával. Új rovatok indulását határoztuk el, új szerkesztőkkel. A megbizatásaink csak egy évre szólóak: rugalmasnak kell lennünk ebből a szempontból is. Az egyeztetések szerint az újság évente tíz 10 alkalommal jelenik meg, szeptembertől júniusig, majd két hónap nyári szünetet tartunk, ugyancsak az ifjúság ritmusához igazodva. A példányszámot tekintve: az induláshoz képest csaknem megdupláztuk a MIX olvasótáborát. 40 helyet már 75 példányt adunk ki havonta.

Ezen örömhírek mellett azonban sajnos továbbra sem megoldott teljesen a lap finanszírozása, s terjesztése. A lap készítőitől továbbá roppant nagy egyéni áldozatot kíván, hogy iskolai és munkahelyi elfoglaltságok mellett rendszeresen írjanak és dolgozzanak az ország ifjai számára. Ezt az áldozatukat azonban csak szavakkal tudjuk meghálálni – sajnos a MIX büdzséje a tiszteletpéldányok fedezésére sem elég.

Nagy örömünk azonban azt látni, hogy idősebb testvéreink is érdemesnek tartják az ifjúság kiadványát a kézbe vételre és
elolvasásra: ez az érdeklődés és megbecsülés nagyon értékes elismerés és buzdítás egy fontos munkában. A MIX-ünkre fordított drága perceket mélységesen megköszönve, s bízva a további támogatásotokban, szeretettel:
                                      Khaled A.László

 Ezt a helyzetet oldaná meg a közvetlen kipostázás, amelyet egy kb.150 forintra történő áremelés fedezne. Így az ifjúság maga fedezné saját újságát. Másik megoldás lehetne a konferencia támogatása annak érdekében, hogy  az újságot 100 forintos áron tarthassuk. Ez azt jelentené, hogy a konferenciának kb. 50.000 forintot kellene évente a postai terjesztés kiadására áldoznia.