2002. április - II. évfolyam 8. szám

 

Schauermann Péter: "...igazat, de rész-igazat mond. Hát nem gyönyörű?..."

George: "...még nem ismerte a kereszténységet, természetvallások voltak..."

Csernák Zsófia: "...homoszexuális is lehet hívő keresztyén, de nem szabad..."

Schauermann Andrea: "...mit választ a főszereplő barátaival együtt:a drogot..."

Urbán Tibor: "...csak menni már, mindegy-előre!/Csak menni még, csak..."

Siptár Miklós: "...központba kerül, s az emberek tátott szájjal hallgatják..."

Gál Krisztina: "...jól felborítja egy szekrényből előkerült holttest, majd..."

Lakatos Lilla: "...van, hogy inkább az érzelmeire kell hatni. Fontos dolog..."

Lakatos Judit: "...volt, ahol a szövetség katonái gyújtották fel a sátrakat..."

 

 

Memento

Khaled A. László

 

Hűvös volt a hajnal. Megborzongtak a testek s ezt három olajfalevél nem bírta tovább. Csöndben alászálltak. Zuhanóvitorlázás. De nem vette őket észre senki. Az ezeréves fák hallhatatlan morogtak. A lábdobogás lassan elhalt, a csapat távolodott.

 

Csak a legutolsó gyógyulás időzött még magányosan a sötétben. Kevesen látták és még kevesebben értették, hogy a két és fél perc idő, a fáklyavilágos tér, és az illanó szó miként lehet elégséges feltétele egy fül, egy kard és egy véresnek nevezhető félelem szerencsétlen konstellációjának megjavításához.

 

Alászálltak a hegyről. Gyors volt az út, hiszen éjszaka volt. Ilyenkor fürgelábú az óra és iparkodik a jó szándék is hazafelé. Ők nem ezért siettek. Nekik még dolguk volt, talán történelmi, talán emberi - ezt maguk sem tudták pontosan, de nem is kérdezte őket senki. Csak siettek.

 

Az udvaron megálltak. "Jó. Itt vagyunk. Dimenziót váltunk, megállítjuk az időt, a hajnalt. És még valamit, csak azt nem tudjuk mi az." Kényelmesek lesznek. A köpés rutinból megy, és itt már könnyebb a körül nem határolt, indokolatlan formájú tett is - a pofon. A verés. A gúny.

 

A hallgatóság a fény köré gyűl, melegséget keresnek, de ettől még nem lesznek jobbak. Olajlámpa körül repkedő éjjeli bogarak, rovarok. Mély zümmögés. Sötét gyanakvás lepi el az udvart. Majdnem sötétebb, mint a szétterülő füst. Fojtogató. S a szemeket mintha csípné is: összeszűkülnek. Kínos kérdésekre készülnek, anélkül, hogy bármiféle alapjuk is lenne ezt megtenni. Itt mindenki sokat hisz magáról. Itt senki sem ismeri magát.

 

Talán csak egy ártatlan kakas tesz szabadon. Nemsokára. Addig még mindenki elveszt mindent. Kérdések csattannak - öncsalás. Válaszok tagadnak. Hűtlenségdarabkákra törnek az egészek.

 

Végül a fegyveresek szennyes istenkísértései kopognak a falakon. A foglyon. Pofonos prófétaleckék. Most már semmije sincs. Most már elvesztett mindenkit - miközben még csak most kezdődik. Az egyik pofonban törik össze a hajnal. Vége. Felsír a kakas. Felnéz. Fogoly. Falak. Semmi. Csak a tekintete maradt. És szeret. Gazdagon szereti. Mégis.

 

Ő zokogni megy.