2002. november - II. évfolyam 14. szám

 

Jézus képek, szakítások

Khaled A. László

 

Persze lehet, hogy a téma aktualitása vitatható. "Hiszen egyelőre elszigetelten jelentkeznek csak a mindenféle csodabogarak." - mondhatnánk. - "Az iszlám még csak távoli, és nem is ismerős. Arabok vannak, jó. De messzire." No igen. Most tekintsünk el mondjuk magamtól, nevemtől, családomtól.

 

De ne tekintsünk el attól, amiről a világ szól körülöttünk. Attól a fajta kettészakadástól, ami ma látásom szerint szinte minden szinten bekövet-kezik. Kettészakadás például politikai életünkben, - itt az ideje, hogy ezen a helyen is megfogalmazzuk ezt - ahol eljutottunk odáig, hogy egy egész országot megosztásra és "színek" vallására kényszerített.  Kettésza-kadás például világ szinten északra és délre, hisz korszerűen már nem három, hanem csak két világról beszélünk, a zsákmányoló és fogyasztó és pazarló és demokráciázó-piacgazdáló északi népekről, magunkról, akik nagyon pontos számokkal bírnak, az egy naponta éhen-szomjan haló déli embertömegekről, akiknek összefogásától, a futurológus, jövő-tudós látása szerint, rövidesen - úgymond - tartanunk kellene. És innentől már csak egy lehelet az a dráma, amely napjainkban folyik, ahogy szembe-csúszik egymással két világ, két kultúra, szélsőséges esetben két vallás - és nem biztos, hogy a jégen, gyorsulásban könnyű hírtelen megállni.

 

No persze felvetődik a kérdés: miért beszélünk itt minderről? Egy ifjúsági lap könnyed vezéroldalán? Mi közünk nékünk mindehhez?

 

Hogy micsoda? Csak az, hogy nekünk ez a fajta gondolkodás, és hozzáállás nagyon is ismerős. Nehéz erről beszélni, mert itt jutunk el egy a kemény tulajdonságunkhoz, ahhoz a meghatározó szemlélet módhoz, hogy ami csak körül vesz bennünket, minden "két színű". Ebben a fajta megközelí-tésben, szóhasználatunknak két tengelye a megtért és meg nem tért, a jó és a rossz, a megtisztult és a bűnös, a Kolossé levél kapcsán pedig legutóbbi ifjúsági óránkon: óember és újember, illetve stb.

 

Természetesen ez most egy roppant messze vezető írás is lehetne, amelyhez még magamnak sem állnak rendelkezésre a kellő ismereteim. (Mindenekelőtt meg kellene hallgatnom Kovács Zoli prédikációját a Szentháromságról, stb.) De. De annyit szeretnék elmondani, hogy meg-felelő helyen, a szembeállítás és megkülönböztetés nem áll messze Jézustól. Az ítéletet idézve, s  Dosztojevszkij után szabadon: elé kell majd állnunk, jobb és baloldalra, ahol érdekes események is megtörténhetnek. (Ld. Máté evangéliuma 25. rész, Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, stb.) Hogy álljunk tehát az elszakadó világhoz? Mit tesz, mit mond Jézus, a küldött (János evangéliuma 16. rész)?

 

Azt nem merném kijelenteni, hogy Jézus személye szakítások, szembeállítások, és ütközések motorja lenne. Az ítélet-jelenet majdani kérdései között, a felruházás, az enni és inni adás, a látogatás fog szerepelni -  minden bizonnyal: többek között. Ezeket azok teszik meg, akik meglátják az Istent az emberben, akik meglátják Jézust a másikban, és szeretik Őt - teljes szívükből, teljes lelkükből és teljes elméjükből, legfőbb parancsként. A Metodista legutóbbi számában, valaki név nélkül beszámolt arról, hogy ökumenikus chartát írtak alá Európa keresztény egyházai, köztük a metodisták is. Az arab kérdéssel e nyilatkozat is foglalkozik, sőt hangsúlyt is helyez rá, tudhattuk meg. Hogy miként képzeli ezt el, az sajnos kifejtetlen. Jó lenne megismerni a "nagyegyházi" elképzeléseket. Egy mindenesetre látszik: közeledni szeretne, mint az a Jézus, aki ritkán dörömből, és még ritkábban erősködik. És valami módon mégis: szívekhez jut el.