2002. október - II. évfolyam 13. szám

 

Schauermann Péter: "...siránkozunk, hogy hogyan őrizzük meg identitásunkat..."

Hecker Héla: "...ajtó, amelyre ez van kiírva: Mr. Halál - Welcome to my home!..."

Csernák Zsófia: "„...A tábor - ha egy szóval akarom jellemezni - felejthetetlen..."

Lakatos Lilla: "...Jó tudni, hogy a környező országokban is vannak metodista..."

Mécs László: "...Eszmék emlőin nőttem, ereimbe csempészték az elmúlást..."

Vas Bence: "...felelősségére bízom, hogy jelezze szá­munkra tévedéseinket..."

Gál Krisztina: "...nem szükséges feltétlenül minden vitába belemenni..."

Kiss Gyöngyi: "...időben működött Ézsaiás próféta. Megtérésre szólítja a népet..."

John Wesley: "...törekedtem teljes törvényét megtartani külsőleg is, belsőleg is..."

 

Isten, az Ember és Jézus

Khaled Abdo László

 

Őszintén szólva volt szerencsém egy felemás családban felnőni. (Ennek a sokoldalú felemásságnak most csak egyetlen - mellesleg talán leglényegesebb - oldalával szeretném ezt a remélhetőleg nem haszontalan diskurzust útjának indítani. Egyfajta sorozat lenne ez, amelyben bátorkodnánk újságunknak, most már több mint egy éve írásba fektetett leglényegesebb szerepeit betölteni, miszerint célunk "az ifjúság látókörének és gondolkodásának szélesítése", a szerkesztőknek pedig "első számú feladata az ifjúságokkal való kapcsolatok létrehozása és azok fenntartása". E feladat mögé természetesen mi adjuk meg azt a tartalmat, amelyet a "szélesítés" eszközének gondolunk. Ebben áll felelősségünk. Mert ne feledjük el, hogy az újság is csak egy formája és lehetősége annak, hogy párbeszédbe elegyedhessünk a körülöttünk állókkal, mondjuk például arról, hogy micsoda az ember, miben látható Isten, és ki lehet Jézus. Itt szeretném rögtön figyelmetekbe ajánlani, hogy a ZENE rovatban, Vas Bence vezetésével egy effajta diskurzus veszi kezdetét - ld. 7-8. oldalon "Beszéljük meg: a Liturgiát (avagy sorozat a kántorságról és a gyülekezet életéről)" című bevezető írást, "nyílt levelet".)

 

Nos, úgy alakult, hogy egy iszlám-keresztény családban nőttem (és növök)fel. Ezért, amikor 2002 szeptemberében a Pécsi Egyetemi Lelkészség ökumenikus működési keretei között, a pécsi metodista ifjúság lehetőséget kapott arra, hogy teaház-programjának nagyobb nyílvánosságot szerezzen - vagyis, hogy teaházat tartsunk az egyetem falain belül -, az indiai és irodalmi teaházunk tapasztalatai után, arra vetemedtem, hogy javasoljam egy arab teaház megtartását, és vállaljam a tartalom kidolgozását. No persze ki más is tehette volna? Nagyjából együtt élek az iszlám ún. tartópilléreivel. Itt kacskaringózok közöttük 2 és fél szobában. Látom az ötszöri imát a szőnyegen Mekka felé, látom a böjtnek tiszta egy hónapját (ramadán), hallom a szót: "Lá iláha illá Allah..." (Nincs más Isten csak Allah...)- hitvallás gyanánt. Gyakorlatként ott van még a pénteki közös ima, a Jakovali Hasszán dzsámiba’, alkohol- és disznóhús-hagyás, különben nincs ebéd...

 

Valószínűleg ez nagy dolog.. Átélni azt, amivel sokan csak együttélünk: ti., hogy egy olyan világfaluvá lett a Kék bolygó, ahol nem egyszerűen arról beszélünk - mellesleg csak egy-két száz éves örökségként -, hogy nagymamám római katolikus, hitvesem református, barátom adventista, magam pedig metodista vagyok, de korszerűen már arról van szó, hogy apám muszlim, a kertészbácsi buddhista, a Tompa Mihály utca 52-ben pedig éppen van egy metodista kápolna is. Így pedig már ezredévek fognak összetalálkozni küszöbünkön, s hogy ha ma még nem, akkor majd holnap, amikor este 6 órakor elkezdődik egy arab teaház és megjelenik két arab család is (természetesen feleséggel és sok gyerekkel), vagy holnapután, amikor a kastélykertbe megérkezik a 68 éves kertész és a meditáció mélyén levő tisztaságról mesél, vagy csak harmadnapra, amikor majd kezünkbe akadnak  könyvei a végső valóságnak, melyek szemtanúi és válaszadói a világnézeti verseny kérdéseinek.

 

Sorozatba kezdünk bele. Mert keresztényként kiállni, beszélni, és előadni magunkat, ilyen körülmények között még pontosabban kellene tennünk. És van itt egy különös dolog. Mindenek gyökerén, számvetéseink legvégén úgy tűnik, hogy egyetlen személy fog állni: Jézus. Vajon egészen személyesen tisztában vagyunk-e vele ki ő? Vajon egészen tisztában lehetünk-e? Aggodalomra semmi ok: akikkel együtt élt, ez még azoknak is gyakorta problémát okozott. Haladásunkban legyen segítségünkre egy talán nem annyira ismeretlen nevű ember -John Wesley - ifjúkorának egy-egy darabkája, lépcsője (ld. 11.oldal), és még valami: az a kinyújtott kéz, amely oly sokszor fordul barátságosan felénk valahol útban Samária felé - vagy Kapernaumban? Már nem tudom...