MIX
- a Metodista Ifjúsági Közösségek
Szövetségének havilapja
2003.
október - III. évfolyam 22. szám
![]() |
![]() |
Khaled
A. László
MIX
napi üzenet
Itt
is, és ezennel is felhívjuk minden kedves mixer - vagyis MIX olvasó - figyelmét, hogy 2003. október 25-én szombaton délelőtt 10 órakor a
Metodista Egyház Kiscelli utcai központjában találkozunk! Pontosabban
fogalmazva: találkozzunk! Tartsunk újra fórumbeszélgetést, emelkedjetek
szólásra! Most van itt az ideje a konkrét ötletek felvetésének, a meglátott
kritikák előadásának, tehát munkánk folytatásának és építésének.
Istennek
hála idén már harmadik alkalommal van erre lehetőségünk, miután 2001
novemberének legelején megalapítottuk a Metodista Ifjúsági Közösségek
Szövetségét. S hogy itt rögtön mindnyájatok elébe vágjak, szeretnék
felvázolni néhány napirendi pontot, kérdéskört, amelyeken már ti is járathatjátok
agyatokat, s érkezésetek így - úgymond - már bizonyos előre
megfogalmazott javaslatokkal lesz egybeköthető... Vagyis készülhettek.
Az
első kérdésem valójában csak egy álprobléma, amely a mi félhivatalos
(tehát nem bejegyzett) szervezetünk nevének rövidítésére vonatkozik.
Szinte lényegtelen, mégis jó lenne, ha a következetes használatra törekednénk.
Az internetes oldalunk szerkesztésénél azt az elvet követtük, hogy a Szövetség
rövidítése kövesse a kezdőbetük sorát, s legyen MIKSZ, míg a MIX
megnevezés "X" betűvel írva, a Szövetség havilapjának és zenekarának
neve. Weboldalunk címe ezért miksz.metodista.hu, s a napunk ezért MIKSZ
nap. Tudjuk ezt mindnyájan így
használni, vagy egységesítsünk, s nevezzünk át?
A
második kérdés éppen a weboldalunkhoz kapcsolódik. Ez már egy súlyosabb
probléma. Röviden arról van szó, hogy miután Schauermann Tamással sikerült
egy nagyon szép arculatot felépíteni, s egy jól használható szerkezetet
megtervezni, és létrehozni, a weboldal működtetésével sajnos leálltunk.
Ki tudjuk-e mozdítani a holtpontról a miksz.metodista.hu-t? Van-e rá egy
csapat? Alapítsunk-e külön internet szekciót? Meg tudjuk-e teremteni a
lehetőséget, hogy Jávor Tamás képeit elérhessük oldalunkról? S
mellesleg: nektek mi a véleményetek "róla"? Mit szeretnétek látni a
neten?
További
kérdéscsomag a programszervező szekció tevékenységét illetően: mi volt
a probléma a MIKSZ focikupa átadásával tavasszal? Hogyha megszervezzük jövőre
- és remélem így lesz -, mik a legfőbb tanulságok? Lehet -e több
csapat? Ne legyen terembajnokság? Volt-e elég segítsége Budapestnek
megszervezni az első országos bajnokságot? Mi a titka a vízitúrának? Úgy
hírlik, hogy a legjobb metodista nyári tábor volt. Ellenben mást hallani
az ifjúsági Balinkáról... Mit lehetne átvenni, illetve mi baj volt Balinkán,
ahol se térerő, de se hurrikán?
Végezetül pedig: felére esett vissza a MIX olvasótábora. Mit tegyünk, mit tehetünk? 1 évre sok az 1500 ft? El tudunk-e érni az országban minden metodista fiatalt? Lehet-e ez a MIX célja? Vas Bence leköszönt, gazdátlan az oldala. Megszüntessük a ZENE rovatot? Van-e metodista zenei élet, amiről be kellene számolnunk a fiataloknak? S miért nem írtok az IRODALOM rovatba? Hogyan működhetne együtt az újság MIX zenekarral? Kap- e a zenekarunk elég publicitást? Hogyan lehetnénk eszköz a Missziós Bizottság imalánc programjában? A szekciók persze beszámolókkal készülnek. A kérdéseket majd azok tükrében kell feltennünk feléjük. Készüljetek így. Adja az Úr, hogy áldásos nap lehessen az ifjúság további munkájára.