2004.március - IV. évfolyam 27. szám

 

Khaled A. László

Piliscsaba. Ahogy én láttam...

 

Piliscsaba, ahogy én láttam nincs túl messze Budapesttõl. A "westendcitycenterbõl" egy 30 cm fesztávolságú óriáspereccel felszerelkezve az út kényelmesen megkezdhetõ. A perec a mélyföldszinten található, a minden igényt kielégítõ Siemens motorvonat pedig majdnem azonnal az onnan felvezetõ mozgólépcsõ mellett. Az Esztergomba tartó járat kb. 25 percenként közlekedik, 50 perc alatt ér Piliscsabára, és ha kifogja az ember a német élvonalbeli áramvonalast akkor a vonatra még fellépnie sem kell: a padlószint kérem, az padlószint...

 

Piliscsabán, ahogy én láttam nem igazán ízlett a fiatalságnak a tulajdonképpeni tábornyitány, a pénteken zajló "egy kis esti" fórumbeszélgetés. Ennek persze több olyan egyszerû oka is lehet, mint például a késõi óra, a nagy embertömeg, vagy a nemvárt hírtelenség. Ezeknél mélyebb magyarázatnak gondolom azt, hogy a fiatalok részérõl egyrészt felkészületlenség, másrészt pedig félreértés fogadta a közös beszélgetésnek ezt a formáját. Amellett, hogy az egyáltalán nem lényegtelen apróbb tényezõk hatásaival sajnos valóban egyszerre kellett számolnunk, azt gondolom az elsõrendû probléma az, hogy a fórum, mint társalgási lehetõség még mindig ismeretlen elõttünk. Nincs benne gyakorlat, készületlenek vagyunk. És ha az ember nem tudja valamirõl, hogyan kell megfognia, akkor inkább már hozzá sem nyúl.

 

Nem másodrendû kérdés, de ebben a sorban a második helyet foglalja el az a tény, hogy az est központi témájának, a metodista identitásjegyeknek, tehát a "metodistaságoknak" megvitatását - mint az számomra kiderült -, egy egészen sajnálatos félreértés fogadta. Miközben szándék szerint arról szerettünk volna beszélgetni, hogy ma jelent-e valami megragadható lényeget egy fiatalnak az a szó, hogy metodista, s nem kell-e változatnunk, hogy jelentsen, némelyek értelmezésében e kérdés felvetése keresztényi mivoltjuk, vagyis Krisztus-követõ életük hangsúlytévesztésével volt egyenlõ. Mellesleg szólva, talán többekkel együtt mondhatom: ezen nem csodálkozom. Tendenciaként ugyanis egyetlen dologról van szó: az egyházak mellett önmagukat nehezen elkötelezõ fiatalokról, akik szerint a lényeges kérdés a hitem, és nem a felekezetem.

 

Az érdekes az, hogy "e lényeges kérdésben" a beszélgetés nem akart vitát nyitni, hiszen ma már minden "jóérzelmû" keresztény így gondolkodik: az egész ökumenikus mozgalomnak ugyanis ez a mondat a motorja . Magunkra nézve tehát természetesen elõször vagyunk keresztények, és csak aztán metodisták. De vagyunk-e "aztán" valakik? Rövidre fogva: azt hiszem ez a felvetés inkább a fiatalok ön- és függetlenségvédõ mechanizmusait hozta mûködésbe, de bízom benne, hogy ennek a  párbeszédnek még lehet folytatása.

 

Piliscsabán, ahogy én láttam nagyon szép szombatunk volt. Kb. 70-en voltunk együtt, s a rengetegben egymásra találó "kincses" régi barátok (bár ajánlom figyelmünkbe a 2., 5., 7. hozzászólókat - 11. oldal). A "tavalyi" hó még úton útfélen, de a MIX zenekar  fergeteges koncertje - remélhetõleg - idén télbúcsúztató volt. A vasárnapi úrvacsorai zárásról lemaradva, hadd búcsúzzam a hétvége elõadójának, a kaposvári katolikus plébános, Varga László atyának értékes szavaival. Mondatok egy embertõl, aki miközben a múltról beszélt, minduntalan a jelenben élt, s Ábrahám története a múlt idõbõl, az itt és a most aktuális valóságává változott... "Van-e valami lehetetlen Istennél? Ha Jézus kér valamit, akkor mindent meg fog hozzá adni. A hit azt jelenti: Istennel járni, Isten jelenlétében élni. A hit a bizalomban gyökerezõ létezés. Arra azonban, hogy a Másikat szeressem idõt kell fordítani. A szeretet egyenlõ idõ...