2004.március - IV. évfolyam 27. szám

 

Khaled A. László

Piliscsaba. Ahogy én láttam...

 

Piliscsaba, ahogy én láttam nincs túl messze Budapesttől. A "westendcitycenterből" egy 30 cm fesztávolságú óriáspereccel felszerelkezve az út kényelmesen megkezdhető. A perec a mélyföldszinten található, a minden igényt kielégítő Siemens motorvonat pedig majdnem azonnal az onnan felvezető mozgólépcső mellett. Az Esztergomba tartó járat kb. 25 percenként közlekedik, 50 perc alatt ér Piliscsabára, és ha kifogja az ember a német élvonalbeli áramvonalast akkor a vonatra még fellépnie sem kell: a padlószint kérem, az padlószint...

 

Piliscsabán, ahogy én láttam nem igazán ízlett a fiatalságnak a tulajdonképpeni tábornyitány, a pénteken zajló "egy kis esti" fórumbeszélgetés. Ennek persze több olyan egyszerű oka is lehet, mint például a késői óra, a nagy embertömeg, vagy a nemvárt hírtelenség. Ezeknél mélyebb magyarázatnak gondolom azt, hogy a fiatalok részéről egyrészt felkészületlenség, másrészt pedig félreértés fogadta a közös beszélgetésnek ezt a formáját. Amellett, hogy az egyáltalán nem lényegtelen apróbb tényezők hatásaival sajnos valóban egyszerre kellett számolnunk, azt gondolom az elsőrendű probléma az, hogy a fórum, mint társalgási lehetőség még mindig ismeretlen előttünk. Nincs benne gyakorlat, készületlenek vagyunk. És ha az ember nem tudja valamiről, hogyan kell megfognia, akkor inkább már hozzá sem nyúl.

 

Nem másodrendű kérdés, de ebben a sorban a második helyet foglalja el az a tény, hogy az est központi témájának, a metodista identitásjegyeknek, tehát a "metodistaságoknak" megvitatását - mint az számomra kiderült -, egy egészen sajnálatos félreértés fogadta. Miközben szándék szerint arról szerettünk volna beszélgetni, hogy ma jelent-e valami megragadható lényeget egy fiatalnak az a szó, hogy metodista, s nem kell-e változatnunk, hogy jelentsen, némelyek értelmezésében e kérdés felvetése keresztényi mivoltjuk, vagyis Krisztus-követő életük hangsúlytévesztésével volt egyenlő. Mellesleg szólva, talán többekkel együtt mondhatom: ezen nem csodálkozom. Tendenciaként ugyanis egyetlen dologról van szó: az egyházak mellett önmagukat nehezen elkötelező fiatalokról, akik szerint a lényeges kérdés a hitem, és nem a felekezetem.

 

Az érdekes az, hogy "e lényeges kérdésben" a beszélgetés nem akart vitát nyitni, hiszen ma már minden "jóérzelmű" keresztény így gondolkodik: az egész ökumenikus mozgalomnak ugyanis ez a mondat a motorja . Magunkra nézve tehát természetesen először vagyunk keresztények, és csak aztán metodisták. De vagyunk-e "aztán" valakik? Rövidre fogva: azt hiszem ez a felvetés inkább a fiatalok ön- és függetlenségvédő mechanizmusait hozta működésbe, de bízom benne, hogy ennek a  párbeszédnek még lehet folytatása.

 

Piliscsabán, ahogy én láttam nagyon szép szombatunk volt. Kb. 70-en voltunk együtt, s a rengetegben egymásra találó "kincses" régi barátok (bár ajánlom figyelmünkbe a 2., 5., 7. hozzászólókat - 11. oldal). A "tavalyi" hó még úton útfélen, de a MIX zenekar  fergeteges koncertje - remélhetőleg - idén télbúcsúztató volt. A vasárnapi úrvacsorai zárásról lemaradva, hadd búcsúzzam a hétvége előadójának, a kaposvári katolikus plébános, Varga László atyának értékes szavaival. Mondatok egy embertől, aki miközben a múltról beszélt, minduntalan a jelenben élt, s Ábrahám története a múlt időből, az itt és a most aktuális valóságává változott... "Van-e valami lehetetlen Istennél? Ha Jézus kér valamit, akkor mindent meg fog hozzá adni. A hit azt jelenti: Istennel járni, Isten jelenlétében élni. A hit a bizalomban gyökerező létezés. Arra azonban, hogy a Másikat szeressem időt kell fordítani. A szeretet egyenlő idő...