MIX
- a
Metodista Ifjúsági Közösségek Szövetségének havilapja
2005. április - V.
évfolyam 38. szám
VEZÉRCIKK
Pásztor Zsófia:
János tizenöt tizenkettő
RÓLUNK SZÓLVA
HIT & ÉLET
Válogatás
II. János
Pál írásaiból
NAGY VILÁG
Szabó Pál: Egy hét,
és talán egy élet margójára
Szabó
Pál: II. János Pál életrajza
RIPORT
Kovács
Zsuzsanna:
Csodák márpedig vannak!
IRODALOM
Válogatás József
Attila verseiből
LAPZÁRTA
Hans
Finzel: A vezetők tíz leggyakoribb hibája
Pásztor Zsófia:
János tizenöt tizenkettő
A teremben meleg volt, kicsit fülledt meleg.
Félhomály. Kintről beszűrődött még egy kevés nyáresti fény. Hangulatunkhoz ez
illet most, nem kapcsoltunk villanyt, az asztalon álló gyertya nyughatatlan
lángja érdekes, torz árnyakat vetített a falakra. Székeinket egymás felé
fordítottuk, kettesben voltunk, mint annyiszor - halkan beszélgettünk. A Mester
és én. A szeretetről, mint annyiszo:.
Nem emlékszem pontosan, valahogy arra
terelődött a szó, hogy arról ismer meg bennünket a világ - tudjátok -, hogy
egymást szeretnünk kell. Könnyed voltam és felszabadult, mint annyiszor, ha
vele beszélgetek és meggondolatlan is voltam. Valami olyasmit mondtam, hogy
szeretni könnyű, nekem legalábbis könnyű, különösen a testvéreket. Lobbant a
gyertyaláng, előttem van, ahogy élesen megvilágítja arcát. Nem szólt semmit, de
szeme olyan beszédes volt, hogy azonnal védekezni kezdtem. - De miért nem
hiszed el? Én szeretem a testvéreimet, elfogadom, tisztelem őket. - Hallgatott
és nem mozdult. Nagyon kínosan kezdtem érezni magam, nem jutott eszembe semmi,
amivel meggyőzhetném. Szerencsére kopogtak, ez mindkettőnket kizökkentett.
Nyílt az ajtó és nagy meglepetésemre
belépett a nehéz ember. A nehéz ember a gyülekezetbe jár, és rendszerint morog,
zsörtölődik, panaszkodik. Örülni, lelkesedni még nem nagyon láttam, rossz
kedvével meg egyáltalán nem tudok mit kezdeni, ezért inkább kerülöm a
társaságát. Ha rám néz, még mielőtt belekezdene mondanivalójába, mielőtt rám
köszönne, elfordulok, mintha észre se vettem volna. Néha rámosolygok,
biccentek, de sietek is tovább, mert semmi kedvem a panaszáradatot
végighallgatni. Megdöbbentő, hogy ő most bejött ide a mi kis meghitt
beszélgetésünk közepébe. Nem zavartatja magát, zörögve széket húz a Mester
mellé, kezet nyújt mindkettőnknek, leül. Hallgatunk. Cipőm orrával a szék
lábára firkálok. Megint kopognak, hangosan. Bevágódik az ajtó és kipirosodva,
fújtatva megérkezik a késős család. Mi van ma itt? Keresem a Mester tekintetét,
igazán megmagyarázhatná, hogy kerülnek ide ezek az emberek. De nem néz rám,
mosolyogva köszön a házaspárnak, megborzolja az eleven kisfiú haját. Ők széket
hoznak maguknak közénk, lepakolják táskáikat, egymás szavába vágva mesélik, mi
történt velük idefelé jövet.
Pillanatok alatt betöltik a termet. A gyerek
körbe rohan, felkapcsolja a villanyt. Zavar a vakító, hirtelen fény, zavar a
nyugtalanságuk. Kopogás. Már meg sem lepődöm, a buta nő az. Csinos, de ostoba.
Borzasztó, miket tud kérdezni, és ahogy vihog, felejthetetlen. Tágul a kör, szék
kerül neki is, leül. Nyílik az ajtó, belép a bőbeszédű. Mindig mindenről van
véleménye, hangosan, akkurátusan beszél minden témáról, magyaráz, akár kéri
valaki, akár nem. Széket hoz magának, mindenkivel kezet ráz, nem hallom miről
beszél, mert a kisgyerek trappol, és a buta nő vihog, de nem is nagyon érdekel.
Újabb ismerősök érkeznek, a sértődékeny, a határozatlan, és a gúnyolódó.
Figyelem a Mestert, végre rám néz. A szeme kedvesen csillog, látom, hogy
különleges kapcsolatunkra gondol, de megint azt érzem, védekeznem kell. Nem
akarom, hogy a többiek meghallják, ezért suttogva mondom: - Jó, de én elfogadom
őket, nem bántom őket -, de már magam sem tudom, igazam van-e. A Mester fejét
ingatja: - Ez nem elég - mondja halkan. Hirtelen feláll, és kimegy a teremből.
Zavarban vagyok, és egyedül egy ilyen furcsa társaságban; mint egy rossz álom.
Mindenki természetesen viselkedik, beszélgetnek, fecsegnek, nevetgélnek, mint
más gyülekezeti alkalmakon. Tőlem is kérdezgetnek, nekem is mesélnek, próbálok
értelmesen felelni, figyelni, de inkább az izgat, hová sietett a Mester.
Gondolom, visszajön még, hiszen nem is köszönt. Talán én bántottam meg,
felállok, körülnézek. Nyílik az ajtó, belép. Megkönnyebbülök. Egy lavór vizet
cipel, karján egy hófehér törülközőt hoz. Eléállok. - Mit segítsek? -
próbálkozom, de nem adja át az edényt. -
Csak gyere velem! - szól, és belép a körben ülők közé. A földre teszi a lavórt.
Sejtem, mi következik. Elcsendesedik a társaság, a kisfiú is elhelyezkedik. A
Mester egyikük elé térdel, felhajtja inge ujját. Állok mögötte, egyik lábamról
a másikra, hátam mögött ujjaimat babrálom. Nézem őt, ahogy lehajolva dolgozik,
karja mozog, csobog a víz, látom tarkóját, görnyedt hátát, vállára hulló haját.
Térdel és felnéz az előtte ülőre: - Nagyon sok bánatod van, tudom. Nem is
hiszed, ez mennyire fáj nekem is. Köszönöm az imádságaidat, állhatatosságodnak
gyümölcse lesz. Szeretlek - gyengéden megtörli a nehéz ember lábát. Fogja a
lavórt, és a késős férfi elé helyezi.
Nem emlékszem, hogyan éltem túl a következő
órát. Csak az a kép él bennem nagyon élesen, világosan, ahogyan guggolt a lavór
mellett, hajolt előttük és fölnézett mindegyikükre. Előttem van tiszta
tekintete, és emlékszem megdöbbentő szavaira, ahogy mindegyikükhöz külön szólt.
Beszélt a kifogyhatatlan energiáról, a zseniális ötletekről, a barátságos
együttérzésről, a meleg szívről, a gondoskodásról, az alaposságról, a
körültekintésről, hosszútűrésről, békességről, örömről. És szeretetről, mint
annyiszor.
Térdelek, imádkozom. Uram, taníts szeretni,
úgy ahogy te tudtál, ahogy te tudsz! Taníts meglátni a jót! Taníts, hogy ne
csak eltűrni, elfogadni tudjam testvéreimet, hanem szeretni, lábukat mosni, ha
akarod! Taníts szeretni, hogy a világ megismerhessen téged!
Kinyitom a szemem, félhomály van. Odakinn
már teljesen besötétedett, itt az asztalon a gyertyaláng lobog nyughatatlanul,
érdekes, torz árnyakat vetve a falakra. Ideje hazamenni, felállok. Székemet a
helyére teszem, rend van a teremben. Veszem a táskámat, elfújom a gyertyát.
Nyitom az ajtót, kintről fény surran a szobába, visszanézek, minden a helyén.
Egy szék háttámláján hófehér törülköző szárad.
MIXhírek a
szerkesztőségből
Tiszaliget 2005.
Idén ismét Szolnok-Tiszaliget ad otthont a metodista
nyári konferenciáknak. A Családi Tábor témája az egyház évi jeligéje: "Mert nem
a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a
józanság lelkét!" (2. Timóteus 1,7) Az Ifjúsági Tábor időpontja: 2005. július
8-12., jelentkezési határidő: 2005. július 31. A Családi Tábor időpontja: 2005.
július 12-17., jelentkezési határidő: 2005. június 20. Jelentkezni a
gyülekezetekben elhelyezett jelentkezési lapokon lehet! A jelentkezések a 2000
ft-os előleg befizetésével tekinthetők érvényesnek.
Új püspökünk: Patrick Ph. Streiff
Április 17-én szentelték fel a Közép- és
Dél-Európai Centrálkonferencia új püspökét, Heinrich Bolleter utódját, Patrik
Ph. Streiffot. A 49 éveslelkész, aki jelenleg a svájci Bielben szolgál, nős, 4
gyerek apja, hivatalosan 2006. május 1-én lép hivatalába.
Nem lesz egyházi telefon
Az egyháztanács márciusi döntésének
értelmében a Magyarországi Metodista Egyház egyik magyarországi
mobilszolgáltatóval sem köt üzleti szerződést saját mobilhálózatának kiépítésére.
Drágult a MIX
Sajnálattal kell közölnünk, hogy csaknem
kétévi változatlan áron történő megjelenés után a MIX újság árát
szerkesztőségünk emelni kényszerül, hogy fedezni tudja az előállítás
költségeit. Az éves szinten sem túl jelentős áremelés után a Metodista Ifjúsági
Közösségek Havilapja fél évre 1000 ft-ba, egy évre 2000 ft-ba fog kerülni.
Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy ifjúsági lapunk a kezdetektől fogva
független és önfenntartó kiadvány, kizárólag az olvasói előfizetésekből és
támogatásokból működik! Olvasóink eddigi bizalmát megköszönve tisztelettel
számítunk a korábbi előfizetések megújítására!
Szívhez szóló üzenet
Itt szeretnénk megkérni azokat, akik 2004
ősze óta elhalasztották megtenni előfizetésüket, de ennek ellenére rendszeresen
megkapják a MIX újságot, hogy elmaradásukat pótolják (1500 ft-os áron)! Az
újság a rózsaszín belföldi
postautalványon fizethető elő a szerkesztőség címén: Khaled A. László,
1068 Budapest, Felsőerdősor u. 5. Köszönjük!
Nyert a MIX újság!
Örömmel értesítjük Olvasóinkat, hogy a MIX
újság áprilisban ismét páyázatot nyert! A főváros VI. kerületi önkormányzatának
közhasznú szervezete, a Terézvárosi Művelődési Közalapítvány 25 ezer forintos
támogatást ajánlott fel havilapunk júniusi projektjének megvalósítására. 2005
júniusában újságunk így a budapesti metodista misszió 100 éves történetéről
egyedi megjelenésű emlékszámot jelentet meg.
A kiadvány A/4-es méretben, fekete-fehér
kiadásban a gyülekezet 100 éves történetéről közöl cikkeket, tanulmányokat, de
terveink szerint oldalain a centenáriumhoz kapcsolódó érdekes riportok, és
hasznos adatbázisok (kronológia, lelkészlista) is helyet kapnak! A gazdag képi
anyaggal szerkesztett emlékszám a Magyarországi Metodista Egyház Levéltárában
található fotóarchívum felhasználásával fog elkészülni.
Olvasóinkat ezúton szeretnénk buzdítani
arra, hogy rendeljék meg az emlékszámot! A megemlékezésen túlmenően, a kiadvány
kiváló ajándékozási, bemutatkozási lehetőség is! Rendeljétek meg másoknak is!
A megrendeléseket 2005. június 1-ig
várjuk! Az emlékszám számára adományokat elfogadunk és várunk! Az adományokat a
kiadvány igényesebb minőségű kivitelezésére fordítjuk! Egy szám ára: 200 ft.
Megrendelhető e-mailben: a mixujsag@mix.metodista.hu címen, vagy
levélben a szerkesztőség címén: Khaled A. László, 1068 Budapest, Felsőerdősor
u. 5.
Válogatás II. János
Pál írásaiból
Imádság a békéért
1991. január 16. (részlet)
Atyáink Istene, Te a béke útjait tervezed, és nem a szenvedését, gyűlölöd a
háborút és elnyomod az erőszakosak büszkeségét... Halld meg fiaid és leányaid
egyöntetű kiáltását. Az egész emberiség sürgető kérését: Ne legyen többé
háború, visszafordíthatatlan kaland; Ne legyen többé háború, a szomorúság és
erőszak útvesztője; Szűnjék meg a Perzsa-öböl háborúja! Szólj a népek sorsáért
felelősök szívéhez, tartóztasd fel a bosszú, és a számonkérés logikáját, Lelked
által adj ösztönzést új megoldásokra, nagylelkű és tisztességes gesztusokra, a
párbeszédre és a türelmes várakozásra, amelyek gyümölcsözőbbek, mint a be nem
tartott háborús feltételek. Add meg korunknak a béke napjait. Soha többé
háborút!
A szenvedésről
Salvici doloris enciklika, 1984. február 11.
(részlet)
Századok,
nemzedékek tapasztalták, hogy a szenvedésben
sajátos erő lakik, sajátos kegyelem, amely belsőleg Krisztushoz köze-íti az
embert. (...) Minél orvosolhatatlanabbul beteg, teljes egészében legyöngült a
test, minél élet- és cselekvésképtelenebb az ember, annál jobban megmutatkozik
a belső érettség és a lelki nagyság, amely meg-rendítő tanúságtétellé válik az
egészséges, normális emberek számára.
Krisztus azért jött, hogy örömet okozzon
Minden napra egy ima - imádságok az év 365
napjára (részlet)
Úgy jövök hozzátok, mint Jézus Krisztus
szolgája, és róla szeretnék beszélni. Krisztus azért jött, hogy örömöt hozzon:
örömöt a gyermekeknek, örömöt a szülőknek, örömöt a családoknak és a
barátoknak, örömöt a munkásoknak és a tanulóknak, örömöt a betegeknek és
öregeknek, örömöt az egész emberiségnek. Az öröm valójában a karácsonyi üzenet
vezérszólama és az evangéliumok visszatérő motívuma. Ne feledjük el az angyal
első szavait, melyeket Máriához intézett: "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled
van az Úr!" (Lukács, 1,28) És Jézus születését az angyal így nyilvánította ki a
pásztorok számára: "Nagy örömöt adok tudtul nektek és majd az egész népnek."
(Lukács 2,10) Évekkel utóbb, amikor Jézus szamárháton belovagolt Jeruzsálembe,
a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent: "(...) Áldott
az Úr nevében érkező Király!" (Lukács 19,37-38) Tudjuk, hogy a tömegből néhány
farizeus panaszkodni kezdett, mondván: "Mester, hallgattasd el tanítványaidat!"
De Jézus azt felelte: "Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak
megszólalni." (Lukács 19, 39-40)
Vajon nem igazak Jézus szavai még ma is? Ha
hallgatunk arról az örömről, mely abból származik, hogy ismerjük Jézust,
városaink kövei fognak megszólalni! Mert mi a húsvét népe vagyunk, és az
alleluja a mi énekünk. Szent Pállal
együtt buzdítalak titeket: "Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt
mondom, örüljetek!" (Filippi 4,4)
És örvendjetek,
mert ő életünk gazdája!
A művészet világához
Levél a művészeknek, 1999. április 4.
(részlet)
Isten tehát létbe
hívta az embert, és feladatul adta neki, hogy művész legyen. A művészi
alkotásban bizonyul leginkább Isten képmásának az ember. Feladatát elsősorban
azáltal valósítja meg, hogy saját emberségének csodálatos anyagát formálja,
továbbá a körülötte lévő világot is alkotó módon uralja. Az isteni művész
szeretettel közeledik a művész ember felé, s ad neki egy szikrát isteni
bölcsességéből, amikor arra hívja, hogy legyen részese teremtő erejének.
A szenvedésről
Salvici doloris enciklika, 1984. február 11.
(részlet)
Ahhoz, hogy a
szenvedés miértjére adott igazi választ megérthessük, tekintetünket az isteni
szeretet kinyilatkoztatása felé kell fordítanunk. Ez minden létező végső
forrása. S egyben a leggazdagabb forrása a szenvedés értelmének is, amely
mindig titok marad. Tudatában vagyunk annak, hogy magyarázataink elégtelenek,
nem tudjuk egészen megragadni a misztériumot. Krisztus utat nyit hozzá és
felfedezteti velünk a szenvedés miértjét, ha képesek vagyunk megragadni az
isteni szeretet mélységét. (...) A szeretet az a forrás, amelyből a legteljesebben
fakad a szenvedés értelmének kérdésére küldött felelet. Ezt a feleletet Isten
Jézus Krisztus keresztjében adta meg az embernek.
A fiatalokhoz
Átlépni a remény küszöbén, 1994 (részlet)
Amikor találkozom a fiatalokkal, a világ
bármely táján, mindenekelőtt azt várom, hogy, amit ők akarnak nekem mondani
magukról, társadalmukról, egyházukról. És ezt mindig tudatosítom is bennük:
"Egyáltalán nem az a fontosabb, amit én fogok nektek mondani: az a fontos, amit
ti mondotok nekem. Nem szükségképpen szavaitokkal mondjátok el, hanem
jelenlétetekkel, éneketekkel, esetleg táncotokkal, előadásaitokkal is, s végül
pedig lelkesedésetekkel."
Nem igaz, hogy a
pápa vezeti a fiatalokat a földgolyó egyik végétől a másikig. Inkább a fiatalok
vezetik őt. És ha éveinek száma gyarapszik is, arra buzdítják, legyen fiatal,
nem engedik, hogy elfelejtse élményét, a fiatalság felfedezését, és a
fontosságot, amivel a fiatalság bír minden ember életében.
Az életről
Evangalium vitae enciklika, 1995. március
25. (részlet)
Miért érték az
élet? A kérdés végigvonul az egész Szentíráson, és első lapjaitól kezdve
hatásos és csodálatos választ kap. Az az élet, melyet Isten az embernek
ajándékoz, teljesen más, mint az összes teremtett élőlények élete, amennyiben,
jóllehet rokon a föld porával, a világban Isten megnyilvánulása, jelenlétének
jele, dicsőségének nyoma. (...) Az élet leheletének isteni eredete magyarázza
az örök elégedetlenséget, mely kíséri az embert életének minden napján. Mert
Isten alkotta, Isten eltörölhetetlen jegyét hordozza magában, és természete
szerint feléje törekszik.
A fiatalokhoz
XV. Ifjúsági Világtalálkozó, Róma - Tor
Vergata, 2000. augusztus 19.
(részlet)
Igazából Jézus az,
aki kerestek, amikor a boldogságról álmodoztok; Ő az, aki vár rátok, amikor
semmi sem elégít ki abból, amit találtok; Ő a szépség, ami annyira vonz
benneteket a radikalitás szomjúságával, ami nem engedi meg nektek, hogy
alkalmazkodjatok a megalkuvásokhoz; Ő az, aki arra indít titeket, hogy
letegyétek az álarcokat, amik hamissá teszik az életet; Ő az, aki látja
szívetekben a legigazabb döntéseket, amiket mások el akarnak fojtani. Jézus az,
aki felébreszti bennetek a vágyat, hogy valami nagyot kezdjetek az életetekkel,
az akaratot, hogy egy ideált kövessetek, hogy elutasítsátok a süppedős
középszerűséget, a bátorságot, hogy alázattal és kitartással elkötelezzétek
magatokat önmagatok jobbítására, valamint a társadalom javítására, az emberibbé
és testvéribbé tételére.
Szabó Pál: Egy hét,
és talán egy élet margójára
Körülbelül egy hónapja gondolkoztam egy
cikkről, ami tartalmi szempontból lett volna aktuális. Aztán érdekes volt
látnom, hogy a cikk ugyan megírható, ám kicsit más megvilágításból, és más
kapcsán. "Csao Darwin" címmel gondolkoztam rajta, amely bemutatta volna, hogy
míg az USA-ban a biológia könyveket írják át arra, hogy a teremtéstörténet is
benne legyen, addig nálunk a www.azenorszagom.hu-n egy párt felmérést készített
több kérdésben, és sokszor lesújtó válaszokat lehetett olvasni (erre az emberi
értékeink feladása, és állattá degradálás veszélye alapján lehet ráhúzni azt,
hogy Darwin kiütéssel győzött az ember felett). Az egész szomorú aktualitást
kapott a pápa halála kapcsán.
II. János Pál pont azon értékeket hirdette,
és tartotta fontosnak, amelyek ebben a felmérésben eléggé leszerepeltek. Az
oldalon megállapítások szerepeltek, amikkel egyet lehetett érteni, vagy
ellenezni őket. Az egyik: "A gyógyíthatatlan betegeknek meg kell adni a jogot
az eutanáziához." (76% értett egyet ezzel.). Egy másik: "Az azonos nemű párok
is köthessenek házasságot." (42% értett vele egyet.) A pápa is ezek ellen
emelte fel a szavát, mondván nem biblikus dolgok, és helytelenítette. Az
abortusz kérdést a honlap már nem is említette, hisz annyira triviálisan benne
levőnek tekinti a társadalmunkban. Érdekes, hogy mennyire emeljük fel a
szavunkat ilyen kérdésekben, amikor tudjuk, hogy nem biblikus a másik, manapság
"trendinek" mondott álláspont. Pedig ez nem napi politikai ügy, és mégis, ha az
egyházak esetleg kiállnak érte máris egy-egy párt mellett vagy ellen való
kiállásnak kiáltják ki.
A másik, amit szeretnék megosztani veletek,
az a pápa temetésének a hetében volt. A pápa halálhírének bejelentését a
legtöbb tv az éppen aktuális adását megszakítva tette, és előtte is feliratokkal
tudósítottak a helyzetről. Onnantól kezdve majd egy hétig a hírműsorok döntő
része a pápáról szólt (kb. 15 perc Vatikán, 1 perc, hogy még mindig nincs közös
államfőjelölt, és 2-3 perc egyéb). A nem éppen keresztény médiában, ahol
legtöbbször elvétve találni csak vallási műsorokat most másról sem lehetett
hallani. Számomra ez eléggé furcsa érzés volt. Bele lehetne gondolni, hogy
milyen lenne, ha mindig így lenne, ha élő hitű embereket lehetne látni a tv-n
keresztül, olyan dolgokat, amik elgondolkodtatnak, és megállásra késztetnek. A
temetést élő adásban sugározták a csatornák, állítólag 2 milliárd embernek volt
meg a lehetősége arra, hogy megnézhesse. Én nem láttam, és nem tudom, hogy mit
mondtak. De ha hangzott az evangélium, vagy csak néhány embert közelebb vitt ez
Istenhez, akkor nem volt hiába.
A pápának voltak olyan álláspontjai, amik
számunkra kevésbé voltak elfogadhatók. A legnagyobb kérdést felvető probléma, a
többi "világvallással" való kapcsolat, megbékélés. Ez hosszabb távon a szinkretizmus
felé vezethet, hiszen egy másik "trendi" megállapítást támaszt alá: lényegében
minden vallás egyforma, és ugyanazt a "Lényt" szólítják meg a különböző
vallások csak a forma más, és ebből legyen egy egységes vallás.
Csak imádkozhatunk azért, hogy egy olyan
embert választanak pápává, aki Isten eszköze lehet, és felé mutat utat az
embereknek.
Szabó Pál: II.
János Pál életrajza
Forrás:
www.index.hu, 2005. április 2. 22:04
Karol Jozef Wojtyla 1920. május 18-án
született a Krakkótól ötven kilométerre fekvő Wadowicében. Karol Wojtyla
nyugalmazott katonatiszt és szabó, és Emilia Kaczorowka tanárnő két fia közül ő
volt a fiatalabb. Wadowicében járt gimnáziumba, majd 1938-ban a krakkói Jagelló
Egyetemre iratkozott be. Ezzel párhuzamosan egy színiskolába is járni kezdett.
Miután a náci megszállók bezárták az egyetemet, egy kőbányában, majd egy vegyi
üzemben vállalt munkát.
1942-ben kezdte meg papi tanulmányait a
krakkói érsek által vezetett, illegalitásban működő szemináriumban. Ugyanebben az
időben tevékenyen közreműködött a "Rapszodikus Színház" nevű, titokban működő
színtársulat munkájában. A második világháború után folytatta tanulmányait az
újból megnyitott krakkói szemináriumon és a Jagelló Egyetem teológiai szakán.
1946. novemberében pappá szentelték, majd
Rómába küldték, 1948-ban lett a teológia doktora, doktori disszertációját
Keresztelő Szent János műveiről írta. Papi hivatását lengyel emigránsok között
gyakorolta Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában. 1948-ban visszatért Lengyelországba,
ahol Krakkó több parókiájában papként tevékenykedett, illetve 1951-ig ő volt a
városi egyetem káplánja.
Ezután újból filozófiai és teológiai
tanulmányokba fogott. Később a teológia és az etika professzora lett a krakkói
és a lublini egyetemen. 1964-ben VI. Pál Krakkó érsekévé nevezte ki, 1967-ben
pedig bíboros lett.
1978. október 16-án választották a katolikus
egyház fejévé. Az első szláv származású pápa a II. János Pál nevet választotta,
közvetlen elődje I. János Pál iránti tiszteletből. 455 év után ő lett az első
nem olasz pápa.
II. János Pál több mint száz pápai
látogatást tett Olaszországon kívül és több mint 130-at Olaszországon belül.
Eddigi 27 éves pápasága alatt több mint ezer találkozót és audienciát tartott
politikusokkal, kormány- és államfőkkel. II. János Pál volt az első pápa, aki
meglátogatott egy zsinagógát, és szintén elsőként látogatást tett az auschwitzi
holokauszt emlékműnél. Legtöbb alkalommal Lengyelországot, Franciaországot és
az Egyesült Államokat, Mexikót és Spanyolországot kereste fel, nem látogatott
el viszont Kínába, Kelet-Timor kivételével Indonéziába, illetve Oroszországba.
II. János Pál a rendszerváltozás után két
alkalommal, 1991 augusztusában, és 1996. szeptemberében tett apostoli
látogatást Magyarországon. II. János Pál a rendszerváltás után három magyart
avatott boldoggá, Apor Vilmos és Romzsa Teodor mártírpüspökök után legutóbb
2003. márciusában Batthyány-Strattmann Lászlót.
Miközben világszerte elismerést váltott ki
külföldi misszióival, meglehetősen konzervatív nézeteket vallott, aminek a
szentszéken belül és kívül is akadtak ellenzői. 1995-ben adta ki az Élet
evangéliuma kezdetű enciklikáját, amiben kategorikusan elutasította az
abortusz, a melegházasság, a válás és az eutanázia intézményét, aminek
következménye elemzők szerint inkább a katolikus hívők eltántorítása lett.
Liberális és szociálisan érzékeny nézeteket
vallott ugyanakkor a halálbüntetésről, illetve a fejlődő országok
adósságállományának elengedésének kérdéséről.
II. János Pálról - aki túlélt egy, 1981.
május 13-án ellene elkövetett merényletet is - egy 1991-es sebészeti
beavatkozás során derült ki, hogy Parkinson-kórban szenved. A kilencvenes évek
második felétől gyakran küszködött egészségügyi problémákkal, 1994 combcsontját
törte el, 1996-ban vakbelét kellett eltávolítani.
2004 márciusában vette át a harmadik
leghosszabb ideje regnáló pápa címet, az akkor már nyolcvannégy éves egyházfő
nyilvánvaló testi gyengesége ellenére utasította vissza esetleges lemondásáról
szóló híreszteléseket, és Vatikán orvosait arra kérte, amíg lehet, tartsák őt
életben.
Kovács Zsuzsanna:
Csodák márpedig vannak!
Csodák márpedig vannak. Magó Aranka élete
maga a csoda. Erről fog nekünk mesélni. Ez a történet emberi, mégis Isteni,
mert a sok emberi ballépés ellenére ő tette mégis széppé és egésszé. Hogy
hogyan kapcsolódik ez a mostani témánkhoz? A változás Aranka munkahelyén
kezdődött:
Mesélj egy kicsit arról az időről, mielőtt
megtértél?
Hát, mit is meséljek, nem is tudom, hol
kezdjem! Amikor anyukám terhes lett velem, el akart vetetni, nem akart engem,
mert tudta, hogy úgyis intézetbe fogok kerülni. Az orvos azt mondta neki, hogy
ahol megvan egy gyerek, ott megfér kettő is. Ezt a mondatot Isten adta az orvos
szájába. Így hát megszülettem.
Apukám alkoholista volt, a nagyszüleim
szintén. Mindig mentek a veszekedések otthon, így anyukám elvált, és egy
munkásszállóra költözött. Nagymamám, aki nem szeretett, odadobott anyukámnak, hogy
törődjön ő velem. Mikor intézetbe kerültem, apukám az alkohol miatt éveken
keresztül bántalmazott mindenféle módon (2. osztályos koromtól elkezdve), ezért
nem ment a tanulás sem, zárkózott ember lettem. Ez volt az oka annak is, hogy
öngyilkos akartam lenni. Senkinek nem mertem szólni róla. Aztán egyszer
elmondtam egy osztálytársamnak, ő tanárnak, és így eljutott az igazgatóhoz. Nem
is engedtek ezután haza. Később nagymamámnak is elmondtam a dolgot, de ő
egyáltalán nem hitte el, hogy a fia ezt tette velem.
Ezután bekerültem egy fiúintézetbe. Nem
tudtam, hogy kell ott kezelni a dolgokat, senki sem magyarázta el, mit hogyan
csináljak. Többen ki is kezdtek velem. Két évig voltam itt, aztán elküldtek.
Mikor anyukám férjhez ment egy másik
emberhez, a mostohaapám rábeszélt egy esküvőre. 22 éves voltam, a férfi 32,
mostohaapám egyik munkatársa. Én nem akartam hozzámenni, de mégis úgy
döntöttem, mert bennem volt akkor, hogy szeretnék már családot, gyerekeket.
Nagyon megbántam ezt a házasságot később, és mivel templomi esküvő volt, az van
bennem, hogy lehet, nem fogok már többet férjhez menni.
A volt férjemnek az ital miatt nem lehetett
gyereke. Rossz hatással is volt rám azzal, hogy ivott, és ha nem adtam volna be
a válópert, nem tudom, hol lennék most, az életem valószínűleg csődbe jutott
volna. Hála Istennek, hogy kihozott ebből. A családommal próbáltam a
kapcsolatot helyrehozni, de mindig közbejöttek dolgok, problémák, így nem
sikerült.
Hogyan tértél meg?
Az István kórházban dolgoztam, és ott feküdt
Janits Judit néni betegként. Ő a metodista gyülekezetbe járt. Sokat küszködött
azzal, hogy leszólítson-e. Az ördög mindig ott volt, hogy nehogy megszólítson,
de Isten végül is adott neki erőt, és megtette. Megkérdezte tőlem, hallottam-e
Istenről, szeretnék-e megtérni? Igent mondtam, de nem tudtam, mi az a megtérés.
Mondtam, hogy nem hallottam Istenről, de a szívem mélyén valamit érzek. Judit
néni ekkor ajánlotta nekem az ifjúságot a gyülekezetben. Jártam is egy párszor,
de nem értettem az egészet, és nagyon zárkózott is voltam. Nem tudtam
megnyílni, az emberek elől magamba burkolóztam.
Később Judit néni ajánlott egy másik
gyülekezetet, Németh Géza volt akkor ott a lelkész. Oda jártam egy darabig, míg
férjhez nem mentem, azután már nem tudtam többet menni. Akkor sem értettem még
igazán Istent. Judit nénivel azért még
megmaradt a kapcsolat. Ő megismertetett Szepesi Dórival, akivel egyből
összebarátkoztunk, és az ő révén visszakerültem a metodista ifjúságba. A
családomnak az addig történt dolgok miatt megbocsátottam levélben.
1991-ben ifjúsági csendesnapok voltak
Kaposszekcsőn, és kihívták előre az előadás végén azokat, akik meg akartak
térni. Kimentem. Ekkor adtam át Istennek az életemet. Azóta ebben a
gyülekezetben vagyok, és nagyon hálás vagyok Istennek, hogy egész életemen át
végig megőrzött, és ide vezetett.
Miben lett más az életed, miután megtértél?
Rájöttem, hogy az eddigi életszakaszt, amit
éltem, be kell fejezni. Korábban azt gondoltam, hogy a fiúktól kapom meg a
szeretetet. Sokan vannak az intézeti lányok közül, aki ezt hiszi, és ha vége
van egy kapcsolatnak, akkor már keresi is a következőt. Én is ilyen életet
éltem, és úgy éreztem magam, mint egy kicsavart rongy.
Mikor a gyülekezetbe jártam, nem egyből, de
egy idő elteltével Isten mintha ketté vágott volna valamit bennem, megláttatta
velem, hogy ez rossz. Ezután nem voltam már együtt senkivel. Nem könnyű dolog,
de Isten erőt ad abban nekem, hogy nem teszem meg.
Mit mondanál azoknak, akik még gondolkoznak
azon, hogy döntsenek-e Jézus mellett, vagy ne? Ha igen, akkor miért tegyék meg?
Úgy gondolom, hogy ha a saját maga életét
éli az ember, mindenféle helyzetben kihasználják, mert azt hiszi, hogy más
embertől kapja meg a szeretetet. De egyáltalán nem ők azok, akiktől ezt meg
lehet kapni, csak Isten képes a legnagyobb szeretetet megadni. Ő be is tudja
tölteni a szívedbe a szeretetet, jobban, mint bármely ember, barát.
Egy boldog élet van Istenben. Ezt a
boldogságot bárhol keresheti az ember, nem találja meg. Nem azt mondom, hogy
mindig könnyű az élet, de ő mindig velünk van a gondok és bajok közt, és mindig
átsegít minket a nehézségeken. Ő soha nem hagy minket cserben, ez az, amit
nagyon tudok, és benne nem lehet csalódni. Az örök élet, amit ő ad, sokkal
értékesebb bármilyen életnél. Ezt az életet kívánom minden embernek, hogy
találja meg Istent!
Válogatás József
Attila verseiből
Olyan bolond vagy
1925 ősze
Olyan bolond vagy
Szaladsz
Akár a reggeli szél
Még elüt valamelyik autó.
Pedig lesikáltam kis asztalomat
És most
Tisztábban világít kenyerem enyhe fénye.
No gyere vissza, ha akarod
Veszek takarót vaságyamra
Egyszerű, szürke takarót.
Illik az
Szegénységemhez, aki szeret téged
És az Úr is szereti nagyon
És engem is szeret az Úr
Nem jön soha nagy fényességgel
Nem akarja, hogy elromoljanak
Szemeim, akik
Nagyon kívánnak látni téged
És nagyon szépen néznek majd terád
Ha visszajösz
Vigyázva foglak megcsókolni
Nem tépem le rólad a kabátot
És elmondom mind a sok tréfát
Mert sokat kieszeltem azóta
Hogy te is örülj
Majd elpirulsz
Lenézel a földre és kacagunk
Hangosan, hogy behallatszik szomszédunkba
A szótlan, komoly napszámosokhoz is behallik
És fáradt, összetört álmokban majd
elmosolyodnak ők is.
Kedves jocó!
1916-1917 (?)
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintért kuglert venni.
Mig a cukrot szopogatnám,
Uj ruhámat mutogatnám,
Dicsekednél fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.
Kész a leltár
1936. november-december
Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmikép se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megtaláltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem
igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántotam ampát.
Okos urak között játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más
is belehalt már.
(Töredék)
Nem ér szerencse, nem árt balsiker sem -
szavam szerelem kérte.
Bocsássatok meg, hogyha jó a versem
és szeressetek
érte.
(talán eltünök hirtelen...)
1937. november
Talán eltünök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
Nem emel föl
1937. február
Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.
Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.
Tudod, szivem mily kisgyerek -
ne viszonozd tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.
Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.
Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.
(Az Isten itt állt a hátam mögött...)
1937. szeptember-október
Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
........................................................
........................................................
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben
tántorgú világon.
(Csak az olvassa...)
1937. június eleje
Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a
szelid őz.
(Töredék)
Oly lágy az este, mint egy szöllőszem,
gurul puhán emlékeim között.
Egy szőke est. De
már nem emlékszem,
Hans Finzel: A vezetők
tíz leggyakoribb hibája
(Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány,
Budapest, 2002., 85-87. oldal)
Hogyan ismerjük fel a valódi függetleneket,
akik elhozhatják nekünk a jövőt?
- Nemcsak a saját ötleteikkel törődnek,
hanem a szervezet céljaival is.
- Jelenlegi pozíciójukban számottevő
eredményt érnek el.
- Készek megdolgozni azért, hogy
meghallgassák őket.
- Mások követik vezetésüket - hatást
gyakorolnak másokra, és ez jó eredményekhez vezet.
Hogyan bátorítsuk a függetleneket, akik
segítségünkre lehetnek?
- Engedjük hosszú pórázon őket - térre van
szükségük a szárnyaláshoz.
- Bízzuk rájuk valaminek a vezetését, ami
csakugyan az övék.
- Hallgassuk meg ötleteiket, és adjunk időt
nekik a növekedésre.
- Engedjük meg, hogy egyedül dolgozzanak, ha
akarnak.
- Hagyjuk békén őket, és adjunk nekik időt,
hogy kivirulhassanak.
Hogyan fojtsuk el a köztünk levő
függetleneket?
- Hozzunk létre minél több vezetési szintet,
melyeken a döntéseknek át kell menniük.
- Állandóan ellenőrizzük őket.
- Minél vastagabb legyen irányelveink
gyűjteménye.
- Minden fontos döntést felülről
irányítsunk.
- Minden lehetséges dolgot küldjünk el
bizottságoknak megfontolás végett.
- Mindig hónapokat kelljen várniuk az őket
érintő döntésekre. Tegyük őket olyan csapatba, amely tele van kicsinyes
gondolkodású bürokratákkal.
S végül, az asztalomra került egy levél,
amely talán érdekli az olvasót:
Nagytiszteletű Pál Apostol, független
misszionárius
Görögország, Korinthus
Kedves Pál Úr!
Nemrég megkaptuk levelét, melyben
szolgálatra jelentkezik igazgatóságunkhoz. Alaposan megvizsgáltuk ügyét, és
őszintén szólva meglepett minket, hogyan sikerült megbízható misszionáriusként
feltüntetnie magát.
1. Először is megtudtuk, hogy ön komoly
szembetegséggel küszködik, ami szinte bizonyosan leküzdhetetlen akadálya
bármiféle hatékony szolgálatnak. Általában hibátlan látást követelünk meg.
(...)
3. Ezenkívül igaz-e, hogy ült már börtönben?
Egyes testvérek arról számoltak be, hogy ön két évet töltött le Cézáreában, és
Rómában is ült börtönben. (...)
6. Az ön szolgálata túl csapongó ahhoz, hogy
sikeres lehessen. Először Kis-Ázsia, aztán Macedónia, majd Görögország,
Olaszország, most pedig egy megvalósíthatatlan spanyolországi vállalkozásról
beszél. Az összpontosítás fontosabb, mint erőink szétforgácsolása.
7. Végül dr. Lukács, az orvos szerint ön
vékony, kis termetű, erősen kopaszodó ember, gyakran beteg, és mindig annyira
feldúlják gyülekezetei, hogy igen keveset alszik. Dr. Lukács elmondta, hogy ön
fél éjszakákon át járkál imádkozva a házban. Szerintünk a megfelelő
jelentkező józan gondolkodású és izmos testalkatú. Meggyőződésünk, hogy egy jó
éjszakai alvás lendületet és erőt ad az embernek, és amikor felébred, tele van
energiával.
Sajnálattal közöljük önnel, Pál testvér, de eddigi
gyakorlatunkban nem találkoztunk még olyan jelölttel, aki ennyire messze lenne
missziós tanácsunk követelményeitől. Ha elfogadnánk jelentkezését, a jelenlegi
missziós gyakorlat minden elvét megszegnénk.